Csak én tartom furcsának, hogy mennyire átalakult a mai fiatalság? Én sem vagyok túl öreg, de néha érettebbnek érzem magam a koromnál. És sajnos elkeseredve nézek végig a mai általános iskolásokon, és gimnazistákon (de végül is még magam is az utolsó évemet koptatom).
14 évesen azon siránkoznak, hogy túlestek életük legnagyobb csalódásán, már ki tudja, hányszor estek túl életük szerelmén, mikor még azt sem tudják, mi az, hogy valaki szerelmes, mi az, hogy valaki csalódott, de még azt sem, hogy mi az az élet.
Ennyire érettebbek, vagy csupán egyre hamarabb kezdik el utánozni a felnőtteket?
Nemrégen meglátogattam a volt általános iskolámat, hiszen anyukám ott tanít, és meglepődtem, hogy mi fogadott. Ordítozás, visítozás... a kisgyerek, aki épphogy kilátszik a földből úgy szidja a másikat, hogy a káromkodás-verseny győztese megirigyelné, visszabeszél a felnőtteknek... és miért? Mert ezt látja otthon. Igazából csak sajnálni tudom azokat, akiknek ezekkel a gyerekekkel kell foglalkozniuk. Mert kicsi az esély arra, hogy megváltoznak, és normálisan fognak viselkedni akkor, amikor majd egy kicsit idősebbek lesznek.
Nem biztos, hogy nekem pont a jó példát mutatták, de erről nem szeretnék panaszkodni, hiszen ez igazából rám tartozik. De igyekeztem ennek ellenére is azt az elvet követni, amit én helyesnek tartok, és végül is, nem mondhatom, hogy rosszul tettem. De képes erre mindenki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése