Miért sírsz?

Annyira megindított ez a szöveg, hiszen annyi igazság van benne...

– Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját. – Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony. – Ezt nem értem! - mondja a kisfiú. – És ezt soha nem is fogod megérteni … - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: „Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?” „Minden nő ok nélkül sír.” – Ez volt minden, amit az apa válaszolt. A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, hogy vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat: – Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: „Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától, amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.

Jövő

Azt kell mondanom, napról-napra egyre jobban érzem, hogy mindjárt vége. Nézem a naptárat, szinte már olyan közel van az érettségi, hogy fejben is számon tarthatom a napokat addig.
Nagyon félek, megint. Ennyire talán még az előrehozott érettségiktől sem féltem, pedig utána úgy éreztem, piskóta az egész. De talán mégsem...
Úgy érzem, hogy amint megtanulok valami újat, valamit, amit már eddig tudtam, elfelejtek. Szinte látom, hogy a német szavak tanulása közben szállnak ki a fejemből a régiek... Félelmetes!
Tegnap elküldtem a jelentkezésemet, úgyhogy most már e mellé is pipát tehetek az elintézendő dolgok listáján. Nagyon félek, hogy valamit elrontottam, hiába néztem át én is legalább tízszer, illetve az illetékes tanárnő is legalább négyszer... Hihetetlenül félelmetes érzés, hogy itt áll a küszöbön a nap, a napok, amikor talán eldől a jövőm. Csak reménykedek, hogy sikerül véghezvinnem, amit szeretnék, és úgy, ahogy szeretném... Csak az a baj, hogy mindig úgy érzem, nincs elég időm... holott van, csak mindenfélére elpazarolom... De, hát, egyszer élünk... csak nem mindegy, hogy hogy..

Anna Karenina

Tegnap este megnéztem a már számomra régen tervbe vett Anna Kareninát. Nemrégiben olvastam a könyvet, és tényleg az volt a véleményem róla, hogy ez az egyik legjobb regény, amit a világ valaha is kaphatott.
Így nagy reményekkel indultam neki a filmnek. Noha már ott kezdődtek a problémák, hogy oké, hosszú az a két óra, de egy Anna Kareninát nem lehet belesűríteni ennyi időbe. Hát, nem is lehetett. Egyáltalán nem azt kaptam a filmtől, amit vártam.
Kezdjük a szereposztással: nem tagadom, hogy Keira Knightley jó színésznő, de nem erre a szerepre. Végig úgy viselkedett, mint egy kis csitri, egyáltalán nem éreztem felnőttnek erre a szerepre. Aaron Johnsont kifejezetten kedvelem, főleg a Savages óta, de valahogy Vronszkij sem így jelent meg előttem a könyv olvasása során. És ez a bajusz kifejezetten nevetséges. De egyébként az alakítása nem volt olyan veszélyes.
Elsőre talán nem tűnt fel, hogy Jude Law alakítja Karenint, de az ő színészi játéka kifejezetten tetszett. Pont azt kaptam tőle, amit vártam, ahogy a Kittyt alakító Alicia Vikandertől is. Ő pont olyan kislányos volt az elején, és pont olyan felnőtt lett a végén, ahogy annak lennie kellett. Levinről, azaz Domhnall Gleesonról inkább nem beszélnék, ő nem igazán váltott ki belőlem semmit.
Aztán maga a film. Hogy lehet egy fél Oroszországot, városokat, helyszíneket átölelő regényt egyetlen színpadra sűríteni? Nem egy színdarabként adták elő, ezt teljesen feleslegesnek, és rossz döntésnek tartottam. Egyszerűen nem váltott ki belőlem olyan érzelmeket, mint kellett volna, mert folyamatosan arra tudtam csak gondolni, miért egy színpadon kell ezt eljátszani?
Egyetlen jelenet van, ami már-már tökéletesre sikerült. Ez pedig a bál, amikor Vronszkij végre "meghódítja" Annát... A zene, a tánc, a játék, a vágás, a fények... ott minden tökéletes volt. Ezt tényleg így képzeltem el.

Sajnálom, hogy ilyen rosszul sikerült a film, nem hiszem, hogy Tolsztoj így álmodta meg 150 évvel ezelőtt... Remélem, hogy valaha lesz még ettől jobb feldolgozás is, de addig is elégedjünk meg ezzel... Egy biztos, hogy megnézem a kissé régebbi, Sophie Marcau-Sean Bean verziót is...

Ítélet...

Miért ítélünk mindig az alapján, amit valaki más mondott valakiről/valamiről?
Néha én is beleesek abba a hibába, hogy azután alkotok véleményt, hogy valaki mondott valamit. És ha nem úgy van? Tudjuk jól, hogy a pletykák nagyon gyorsan terjednek manapság, és soha nem tudhatjuk, mi igaz belőle, és mi nem. De szinte senki nem jár utána, csak elhiszi, és elkönyveli magában, hogy az úgy van, gyakran hozzá is tesz valamit, és úgy adja tovább.
De mi van akkor, ha ezáltal elítélünk, vagy elvesztünk egy olyan embert, aki fontos lehet az életünkben?
Én is váltam már ennek az áldozatává, és sajnos, okozója is voltam már ilyennek - részben. És egyáltalán nem jó érzés, egyik sem.
Miért játszik annyira fontos szerepet a pletyka az életünkben? Természetes dolog, hogy kíváncsiak vagyunk, és bárki bármit is mond, mindenkit foglalkoztat valamilyen szinten az, hogy mi történik másokkal. Erre szokták azt mondani, hogy 'Törődj a magad dolgával!'.
Így is kellene tenni. De ha már mégis foglalkozunk másokkal, akkor inkább tegyünk lépéseket afelé, hogy valóban az igazságot tudjuk, és ne holmi kitalációt, vagy elferdített valóságot.
'Ne a borító alapján ítéld meg a könyvet.' - Van benne valami. Hiszen a külső alapján is eldöntjük valakiről, vagy valamiről, hogy jó-e, vagy sem. De nem minden a külső. Nézhet ki egy ember akárhogy, a belső értékei számítanak. Közhelyes, az igaz, de valóságos, igazi. Attól, mert első ránézésre ellenszenvesnek tűnhet egy ember, lehet, hogy életed legmeghatározóbb személye lesz. (Tapasztalatból mondom.) És soha nem éri meg itt feladni, hiszen akár jó is származhat abból, ha nyitsz, és hagyod, hogy kitárulkozzon valakinek a valódi énje. Mert nem az az igazi barát/szerelem, akit csak felszínesen ismersz...

PLL

PLL 3x20 - Hot Water
Most igazán büszke vagyok magamra, elkészítettem életem első feliratát a Pretty Little Liars új részéhez, és már fel is került.
Igazából kicsit bánt, hogy a németre szánt időmből vettem el ezt az egy-másfél órát, míg feliratot csináltam, de úgy érzem, megérte, mert legalább sokan örülnek neki! :)

Pretty Little Liars

A Pretty Little Liars, azaz a Csinos kis hazugok az egyik kedvenc sorozatom, és szerintem rajtam kívül még rengetegen követik figyelemmel az eseményeket.
Tegnap vetítették az új részt, aki érdekel, itt van a letöltési link:
http://netload.in/dateieV8Xz4Yusr.htm

A mai fiatalok...

Csak én tartom furcsának, hogy mennyire átalakult a mai fiatalság? Én sem vagyok túl öreg, de néha érettebbnek érzem magam a koromnál. És sajnos elkeseredve nézek végig a mai általános iskolásokon, és gimnazistákon (de végül is még magam is az utolsó évemet koptatom).
14 évesen azon siránkoznak, hogy túlestek életük legnagyobb csalódásán, már ki tudja, hányszor estek túl életük szerelmén, mikor még azt sem tudják, mi az, hogy valaki szerelmes, mi az, hogy valaki csalódott, de még azt sem, hogy mi az az élet.
Ennyire érettebbek, vagy csupán egyre hamarabb kezdik el utánozni a felnőtteket?
Nemrégen meglátogattam a volt általános iskolámat, hiszen anyukám ott tanít, és meglepődtem, hogy mi fogadott. Ordítozás, visítozás... a kisgyerek, aki épphogy kilátszik a földből úgy szidja a másikat, hogy a káromkodás-verseny győztese megirigyelné, visszabeszél a felnőtteknek... és miért? Mert ezt látja otthon. Igazából csak sajnálni tudom azokat, akiknek ezekkel a gyerekekkel kell foglalkozniuk. Mert kicsi az esély arra, hogy megváltoznak, és normálisan fognak viselkedni akkor, amikor majd egy kicsit idősebbek lesznek.
Nem biztos, hogy nekem pont a jó példát mutatták, de erről nem szeretnék panaszkodni, hiszen ez igazából rám tartozik. De igyekeztem ennek ellenére is azt az elvet követni, amit én helyesnek tartok, és végül is, nem mondhatom, hogy rosszul tettem. De képes erre mindenki?

A hajó megy tovább...

A hajó megy tovább. Új partok, új kikötők felé. Vár a jövő, várnak a tapasztalatok, örömök és persze a csalódások is. De hová teszed az újat, ha még mindig a régivel bíbelődsz?

Milyen igaz... Mi értelme van mindig a múlton rágódni? Közhelyes, de így van. Hiszen nem tudjuk megváltoztatni azt, ami már megtörtént. Inkább arra kellene törekednünk, hogy milyen legyen a jelenünk, vagy a jövőnk. Hiszen azon még alakíthatunk...

Szokatlan...

Miért menekülünk a szokatlan elől? Ha valami új, az már nem is lehet jó?
Szerintem mindenki szembesült már azzal a problémával, hogy nem mert belevágni valamibe, csak azért, mert még nem találkozott soha azzal a bizonyos szituációval. És? Mindig lennie kell elsőknek, hiszen anélkül meg sem tudnánk tapasztalni, hogy milyen a világ.
Nem kezdesz el beszélni, mert nem tudod milyen? Nem kezdesz el járni? Talán ezek rossz példák, hiszen kisgyermekkorunkban még nem annyira erős az ítélőképességünk, hogy eldöntsük, bele merjünk-e vágni valamibe, vagy sem.
Hozok másik példát: Nem ülsz kerékpárra, és nem tanulsz meg biciklizni, csak mert félsz, mert még soha nem próbáltad? És?
Merj belevágni mindenbe, ne félj, hiszen a félelem tönkreteszi az életed. Tapasztalatszerzés nélkül mit sem ér a világ. Unalmas, egyhangú. Élj úgy, hogy életed végén elmondhasd magadról, te igazán élvezted az életet.

Hóvirág

Nálunk már a hóvirág is érzi a tavaszt :-)

Német

Most alapvetően egész erősen az érettségire való felkészülésre koncentrálok. Németből emelt szinten szeretnék vizsgázni, és nem csak szeretnék, hanem fogok is. Szóval arra fektetem a legnagyobb hangsúlyt. Most kezdek csak hozzászokni, mekkora fába vágtam a fejszémet. Rengeteg tanulni való vár rám, mind szóban, mind írásban.
Az imént csináltam egy régebbi érettségit, levél és szóbeli nélkül 52%-os lett. Azért ez egész jó, ha hozzávesszük, hogy kicsi az esélye, hogy ezt a két vizsgarészt lenullázom.
De azért nem örülök nagyon előre, hiszen még ez volt az első olyan, amit úgy ki is számoltam, hogy hány százalék körül mozog. Lehet, hogy szerencse, lehet, hogy nem. Majd kiderül, ha már többet is össze tudok hasonlítani... :)

Sziasztok!

Igazából már nem is tudom hányszor kezdtem bele a blogolásba, és valamilyen úton-módon mindig abbahagytam, különböző indokokkal, ami általában az időhiány volt.
Lehet, hogy most így, érettségi előtt van a legkevesebb időm, de mégis rászántam magam, mert úgy érzem, néha meg kell osztanom a gondolataimat, vagy éppenséggel élményeimet.
Nem arra a célra készül ez a blog, hogy a legbelsőbb érzéseimről, fájdalmaimról, vagy éppen a napjaim minden pillanatáról tudósítsak a világnak, hiszen ahhoz nem sok embernek van köze.
Azonban vannak olyan dolgok, amelyeket mások is érdekesnek, figyelemfelkeltőnek, vagy éppen elgondolkodtatónak tarthatnak. Éppen ezért fogok nektek rendszeres időközönként írni.
Mivel szeretek olvasni és filmet nézni, ezért gyakorta találkozhattok majd ezekhez kapcsolódó bejegyzésekkel, ha épp egy maradandó élménnyel gazdagodtam, és "érdemesnek tartom arra", hogy ti is megismerjétek, vagy véleményezzétek.
Remélem, ahogy haladunk előre, egyre több látogató, rendszeres olvasó téved majd ide, és hangot adnak majd arról, mit gondolnak.
Tudom, hogy millió és még annál is több ehhez hasonló blog jött már létre, de remélem, nem csak egy leszek a sok közül, hanem tényleg érdekesnek találjátok majd.