Emberségből jeles!

Hihetetlenül rémes ez a nap, nagyon szét vagyok esve.
Nem elég, hogy rögtön egy kellemes veszekedéssel kezdhettem, még a legfontosabb, legjobb terveim is meghiúsultak.
Hihetetlen, hogy tegnap ilyenkor még mekkora lelkesedéssel vártam, hogy ma már a párommal lehessek, de hála a hóhelyzetnek ez még várat magára újabb egy hetet. Köszönöm, hóesés, köszönöm, időjárás.
Az valamennyire javítja a kedvem, hogy az ország a mai nap folyamán emberségből biztosan jelesre vizsgázott, hiszen a máskor folyamatos utálkozás, szidalmazás helyett csak segítségnyújtó szavakat hallhatunk/olvashatunk a legtöbb helyen.
Nagyon remélem, hogy nagyon hamar vége lesz ennek a helyzetnek, és valósak az időjárás-előrejelzések, miszerint holnap 0°C felé emelkedik a hőmérséklet, és hamar eltűnik ez a nagy mennyiségű hó... Mert ennyire már rég volt megbénulva az ország...

Cipő

Nagyon rosszul érint az, hogy meghalt Bódi László Cipő, a Republic frontembere.
Nem mintha személyesen ismertem volna, ahhoz sajnos nem volt szerencsém, de mindig is hatással voltak rám a Republic számai, és előszeretettel hallgattam őket, nem egy koncerten is jártam...
Tudom, hogy naponta százezrek halnak meg úgy, hogy senki nem foglalkozik velük, és nem az én tisztem sajnálni a halálát, hiszen neki is voltak rokonai, közeli barátai, akiknek sokkal jobban fáj az elvesztése, de úgy gondolom, belőlünk, rajongókból is távozott így egy darab...
Sajnálom...

Anna Karenina (1997)

Mint ahogy azt említettem, úgy döntöttem, megnézem az 1997-es feldolgozást is az Anna Karenina könyvhöz.
Merőben másabb volt, mint a 2012-es, amit annyira elítéltem, és annyira "rossznak" tartottam, mind színészi játékban, mind rendezésben.
Sophie Marceau szinte tökéletesen alakította Annát, sokkal jobban látszódott rajta az az évődés, az a szerelem, az a vágy, az a nő, akit Lev Tolsztoj tárt elénk.
Noha ez sem haladta meg a két órát, mégis elmondott, bemutatott mindent, amit a könyv, és amit a 2012-es verziónak kellett volna.
Nem egy kis csitrit láttam, hanem egy igazi nőt, aki a szerelemre vágyik.
A Vronszkijt alakító Sean Bean is jól végezte a munkáját, kifejezetten tetszett a lóversenyes és az azt követő jelenet, amiben ő játszotta a főszerepet.
Levin is pont úgy jelent meg, ahogy kellett, noha Kitty nem az a kislány volt, akinek elképzeltem, de ez sem rontott semmit a film jelentőségén, és a filmélményen.
Láthattuk, hogy érezte magát Vronszkij Anna halála után, hogy rohant a testéhez, mennyire szomorú volt, mennyire magába zuhant.. ezt én nagyon hiányoltam a legutóbbi filmből..
Egyszóval: tetszett.

Halasztgatás...

Hűha, annyira eszetlen vagyok. Megint kezdek beleesni a hibába, hogy úgy érzem, semmire nincs időm... pedig van, csak nem arra használom, amire kellene... Most is, körülbelül 3-4 órát vesztettem el, mert csak tologattam a tanulást... Két hónap, és érettségi, az pedig hihetetlenül közel van...
És én mindig mindent csak tologatok, halasztgatok. Nem mehet ez így tovább!

Miért sírsz?

Annyira megindított ez a szöveg, hiszen annyi igazság van benne...

– Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját. – Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony. – Ezt nem értem! - mondja a kisfiú. – És ezt soha nem is fogod megérteni … - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: „Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?” „Minden nő ok nélkül sír.” – Ez volt minden, amit az apa válaszolt. A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, hogy vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat: – Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: „Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától, amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.

Jövő

Azt kell mondanom, napról-napra egyre jobban érzem, hogy mindjárt vége. Nézem a naptárat, szinte már olyan közel van az érettségi, hogy fejben is számon tarthatom a napokat addig.
Nagyon félek, megint. Ennyire talán még az előrehozott érettségiktől sem féltem, pedig utána úgy éreztem, piskóta az egész. De talán mégsem...
Úgy érzem, hogy amint megtanulok valami újat, valamit, amit már eddig tudtam, elfelejtek. Szinte látom, hogy a német szavak tanulása közben szállnak ki a fejemből a régiek... Félelmetes!
Tegnap elküldtem a jelentkezésemet, úgyhogy most már e mellé is pipát tehetek az elintézendő dolgok listáján. Nagyon félek, hogy valamit elrontottam, hiába néztem át én is legalább tízszer, illetve az illetékes tanárnő is legalább négyszer... Hihetetlenül félelmetes érzés, hogy itt áll a küszöbön a nap, a napok, amikor talán eldől a jövőm. Csak reménykedek, hogy sikerül véghezvinnem, amit szeretnék, és úgy, ahogy szeretném... Csak az a baj, hogy mindig úgy érzem, nincs elég időm... holott van, csak mindenfélére elpazarolom... De, hát, egyszer élünk... csak nem mindegy, hogy hogy..

Anna Karenina

Tegnap este megnéztem a már számomra régen tervbe vett Anna Kareninát. Nemrégiben olvastam a könyvet, és tényleg az volt a véleményem róla, hogy ez az egyik legjobb regény, amit a világ valaha is kaphatott.
Így nagy reményekkel indultam neki a filmnek. Noha már ott kezdődtek a problémák, hogy oké, hosszú az a két óra, de egy Anna Kareninát nem lehet belesűríteni ennyi időbe. Hát, nem is lehetett. Egyáltalán nem azt kaptam a filmtől, amit vártam.
Kezdjük a szereposztással: nem tagadom, hogy Keira Knightley jó színésznő, de nem erre a szerepre. Végig úgy viselkedett, mint egy kis csitri, egyáltalán nem éreztem felnőttnek erre a szerepre. Aaron Johnsont kifejezetten kedvelem, főleg a Savages óta, de valahogy Vronszkij sem így jelent meg előttem a könyv olvasása során. És ez a bajusz kifejezetten nevetséges. De egyébként az alakítása nem volt olyan veszélyes.
Elsőre talán nem tűnt fel, hogy Jude Law alakítja Karenint, de az ő színészi játéka kifejezetten tetszett. Pont azt kaptam tőle, amit vártam, ahogy a Kittyt alakító Alicia Vikandertől is. Ő pont olyan kislányos volt az elején, és pont olyan felnőtt lett a végén, ahogy annak lennie kellett. Levinről, azaz Domhnall Gleesonról inkább nem beszélnék, ő nem igazán váltott ki belőlem semmit.
Aztán maga a film. Hogy lehet egy fél Oroszországot, városokat, helyszíneket átölelő regényt egyetlen színpadra sűríteni? Nem egy színdarabként adták elő, ezt teljesen feleslegesnek, és rossz döntésnek tartottam. Egyszerűen nem váltott ki belőlem olyan érzelmeket, mint kellett volna, mert folyamatosan arra tudtam csak gondolni, miért egy színpadon kell ezt eljátszani?
Egyetlen jelenet van, ami már-már tökéletesre sikerült. Ez pedig a bál, amikor Vronszkij végre "meghódítja" Annát... A zene, a tánc, a játék, a vágás, a fények... ott minden tökéletes volt. Ezt tényleg így képzeltem el.

Sajnálom, hogy ilyen rosszul sikerült a film, nem hiszem, hogy Tolsztoj így álmodta meg 150 évvel ezelőtt... Remélem, hogy valaha lesz még ettől jobb feldolgozás is, de addig is elégedjünk meg ezzel... Egy biztos, hogy megnézem a kissé régebbi, Sophie Marcau-Sean Bean verziót is...